










Bemutatkozás:
Mivel tud egy jó DJ hozzájárulni, hogy valóban élmény legyen a party, ne csak egy buli a sok közül?
Nem elég, ha lejátssza a zenéket, fel kell ismernie a társaság igényeit és még azt is tudnia kell, amit maguk a résztvevők sem tudnak, mitől lesz igazán jó a hangulatuk.
Egy jól sikerült csapatépítő buli legalább annyira fontos lehet, mint egy üzleti jellegű rendezvény. Kiváló alkalom arra, hogy elismerje kollégái munkáját, segítsen nekik jobban megismerni egymást.
A karácsonyi party pedig arra hivatott, hogy az év pozitív élményekkel záruljon. Ajándékozza meg kollégáit olyan élménnyel, melyből egész évben erőt meríthetnek munkájukhoz. Tudta, hogy a munkavállalók közel 45 %-a választja inkább a családias légkört a magasabb fizetéssel szemben?
Semmihez sem fogható a zene ereje, ahogyan képes egy egész tömegben érzelmeket kiváltani. A megfelelő időben, megfelelően kiválasztott zene „összehozza” az embereket, egyénekből közösséget kovácsol. Nem csak hallgatni fogják a talp alá valót, részeseivé is válnak az eseményeknek.
Nem számít, hogy a céges rendezvény helyszín hol található, legyen az étterem, hotel bálterem, elegáns kávéház, bár vagy szabadtéri helyszín a zenét megállás nélkül biztosítom.
Hogy a zenei repertoáromban mi található meg? Kínálatomban szerepelnek a disco, dance, retro, lakodalmas, mulatós, latin, nemzetközi slágerek, örökzöld magyar slágerek, rock&roll, r&b, funky, pop, és a mai slágerzenék megtalálhatóak.
Egy jó DJ folyamatosan bővíti repertoárját, új és régi zeneszámokkal a közönség igényei alapján,
és a zenei kínálat minél színesébe tétele szempontjából.
Vállaljuk:
esküvők
bálok
kerti partyk
csapatépítő tréning
bankettek
partnertalálkozók
ügyfélpartyk
karácsonyi partyk
mikulás partyk
falunapok
teljes lebonyolítását.
Kérjen ajánlatot még ma!